NYAKAS Aligvárom bor 2025 (0,75l)

A Nyakas Pincészet Magyarországon, a Budai-hegység lábánál, a Sződligeti borvidéken található, és a magyar borászati hagyományokat és minőséget tükrözi. A pincészet története egészen a 19. századig nyúlik vissza, de a jelenlegi formáját 1998-ban vette fel.

A Nyakas Pincészet széles körű szőlőültetvényeivel rendelkezik, ahol a hagyományos magyar szőlőfajták, például a Kékfrankos, a Kadarka, a Zweigelt, és a nemzetközi fajták, mint a Cabernet Sauvignon és a Merlot is megtalálhatók. A pincészet követi a fenntarthatóság és környezetbarát borászati gyakorlatokat, figyelembe véve a terroir különlegességeit.

A Nyakas borai több kategóriában is kaphatók, beleértve a könnyedebb, mindennapi italoktól a komplexebb, hordós érlelésű borokig. Az úgynevezett Nyakas Classic sorozat a pincészet alapborait kínálja, míg a Nyakas Reserve a kiváló minőségű, hosszabb érlelést kapott borokat tartalmazza.

A pincészet modern borászati technológiákat alkalmaz a borkészítés során, de egyúttal tiszteletteljesen tekint a hagyományos magyar borászati eljárásokra is. A pincészet számára fontos az innováció és a minőség, ami a borok egyedi karakterében és stílusában jelenik meg.

A Nyakas Pincészet látogatóknak is lehetőséget kínál a borok kóstolására és a pincebejárásra. A Nyakas borászat saját borpinceét és pincetáját is szervezi, ahol a látogatók mélyebben megismerhetik a Nyakas borainak előállítási folyamatát és a pincészet történetét.

A Nyakas Pincészet a magyar borászat sokszínűségét és minőségét képviseli, hozzájárulva a hazai borvidékek elismertségéhez a nemzetközi borpiacokon.

Etyek-Budai borvidék

Az Etyek–Budai borvidék a Buda, Etyek és a Velencei-tó környékét felölelő Észak-dunántúli borrégió legkeletibb része, és az egyik legismertebb borvidék Magyarországon. Teljes termőterülete 5632 hektár, melyből 3927 hektár I. osztályú. A szőlőültetvények területe a termőhelynek csupán 30%-át, azaz 1695 hektárt tesz ki. Főként fehérborokat állítanak elő, általában reduktív technológiával. A talajok jellemzően mészkő, dolomit vagy homokkő alapkőzeten alakultak ki. Az Árpád-házi királyok alatt már virágzott a szőlőtermesztés ezen a területen, és a lakosság megélhetésének fő forrásává vált. A török hódoltság után a szerb telepesek hatására a vörösbor készítése került előtérbe. A 19. században a városokban nőtt a fehérbor iránti kereslet, így a budai vidéken is egyre több fehérborszőlő fajtát termeltek. A Törley-család híres pezsgőihez szükséges fehérbort is ezen a területen állították elő a 19. század végétől. A filoxérajárvány és a rendszerváltás közötti száz évben a Buda-környéki területek nem kaptak hivatalos elismerést borvidékként, mivel a filoxéra szinte teljesen elpusztította a szőlőültetvényeket. Az emberek jelentős része a gyümölcstermesztésre fordult, a szőlőtermelés pedig háztáji vagy kisüzemi viszonyok között folyt, gyakran gyenge minőségű, filoxérának ellenálló fajtákkal. A terület csak 1989-ben nyerte vissza hivatalos borvidéki státuszát, részben Báthori Tibor és Gombai Nagy Tibor borászok kezdeményezésének köszönhetően.